Devil (Ördög)

A lift egy olyan hely, ahol kifejezetten utálok tartózkodni. Az a kis kocka túl szűk nekem, nincs elég hely az aurámnak, főleg ha beszáll mellém egy hamburgert zabáló szekrény, vagy esetleg egy egész família. Inkább választom a lépcsőt, esetleg a mozgólépcsőt, és ajánlom is mindenkinek, egy kis mozgás nem fog megártani. Meg legalább nem lesztek ott, ha én mégis liftezni kívánok majd, hehe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az “első” bejegyzés

Ugyan egy oldalon már megvolt a bemutatkozás, de csak úgy megemlíteném az újonnan érkezőknek, hogy ez nem egy frissiben indított blog ám. Ezelőtt már sok-sok hónapot átvészelt komolyabb beavatkozás nélkül, de az utóbbi hónapokban időhiány miatt nem foglalkoztam vele túl sokat, most meg inkább úgy vagyok vele, hogy előröl kezdem az egészet. A dizájnt teljesen átalakítottam, letöröltem az összes (több mint 50) bejegyzést, és még azokat sem kíméltem, amik jó visszhanggal rendelkeztek (például a Túlélés Gorre módra: Zombi invázió sem menekülhetett a delete gomb haragja elől). A legfőbb ok igazából az volt, hogy voltak olyan bejegyzések, amelyek még a rendkívül alacsonyra helyezett elvárások szintjét sem tudták megugrani, és azt meg nem akartam, hogy akkor azokat kitörlöm, és marad az archívumban vagy 2 bejegyzés havonta. Csak gondoltam szólok, mielőtt gyanússá válna, hogy a hitz kúnter már 3200 kattolást számol pár bejegyzés után.